Blog > A Windows 7 és a Windows 8.1 is megkapta a Windows 10 fejlett vírusvédelmét

A Windows 7 és a Windows 8.1 is megkapta a Windows 10 fejlett vírusvédelmét

A Microsoft a napokban a Windows 7-es és Windows 8.1-es gépekhez is elérhetővé tette Windows Defender védelmi megoldása eddig csak a Windows 10-eken működő új, hatékonyabb változatát.

A cég által Advanced Threat Protection (ATP) néven emlegetett kiadás felhős mesterséges intelligenciája segítségével a még ismeretlen kártevőket és támadásokat is rövid időn belül fel tudja ismerni.

Redmond az új védelmi technológiák kiadását a régebbi Windows-okra eredetileg még tavaly nyárra ígérte, ez azonban a jelek szerint egészen mostanáig elhúzódott. A csúszás okát a Microsoft nem részletezte, de az elég kellemetlen, főleg azt figyelembe véve, hogy lassan már mindenhol megkezdik majd az átállást a Windows 7-ről a Windows 10-re, miután előbbi rendszerhez a konszern már csak az év végéig fog ingyenesen biztonsági frissítéseket kiadni.

Így a mostantól megemelkedett szintű védelem elsősorban csak a Windows 8.1-et használók, illetve azon Windows 7-et futtató cégek számára jön majd jól, akik az említett időponton túl is meg kívánják majd tartani a korosodó rendszert, amihez Redmond már csak szép summáért cserébe fog nekik újabb foltokat adni.

Az ATP által detektált támadásokból ugyanakkor más rendszereket - köztük a Windows 10-et - használók is profitálhatnak majd, hiszen az ezek azonosítását elősegítő információkat a felhős mesterséges intelligencián keresztül az ő gépeiket védő Windows Defender kiadások is megkapják majd.

Forrás: pcforum.hu

Elérhetőségeink

Cím: 2364 Ócsa, Szabadság tér 1.
Telefon: +3629 379-204
E-mail: info@computerfutar.hu

Nyitvatartásunk

Hétfő - Péntek: 09:00-18:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Kövess minket